- 6-7 darab hal
- 3 kaliforniai paprika (3-4 halanként 1 paprika)
- nyomott fokhagyma 1ek
- liszt
- só 1tk
- bors 0,5-1tk
- római kömény 2tk
- hagyma 0,5
- só 1tk
- bors 0,5-1tk
- római kömény 2tk
- hagyma 0,5
- citromlé 1tk
A halakat kívül jól megmossuk, majd belül is. Belül egy kanállal folyó víz alatt a halnak a gerincét megkapargatjuk, hogy a fekete alvadt vért kitisztítsuk belőle. Ha szép tiszta a hal belül, akkor kívül bedörzsöljük sóval és félretesszük.
A többi hozzávalót (a liszten kívül) apróra vágjuk és egy mozsárban jól összetördeljük. Majd elővesszük a halakat és eszunk egy kis tölteléket a halba, amit jól bedörzsölünk a hal belső oldalába. Egy darabig hagyjuk így állni a halat (1-2 órát), majd egy tányérba tegyünk lisztet és forgassuk kol bele a halakat. Közben egy serpenyőbe tegyünk olajat és ha felmelegedett, süssük ki a halakat. Onnan tudjuk, hogy meg lehet forgatni a halat, hogy a széle aranybarna színű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése